03.fejezet - Temetés

Aloha!Meghoztam a 3.részt.had köszönjem meg azt a rengeteg kommentet, amit az előző részhez kaptam, nagyon örülök nekik.Lehet kicsit rövid, lett, de remélem elnyeri a tetszéseteket, és kapok majd kommenteket, ahogy az előzőekhez is.Jó olvasást!:)

Elerie*

Az életem nem lehet ennyire szörnyű. Miután "kicsodálkoztam" magam, fejvesztve rohantam fel a szobába. Nem néztem hátra, de hallottam, ahogy Harry rohan utánam. Még sikerült megelőznöm a bajt, de nem akartam még mindig elhinni, hogy mi történhetett volna.
-Nagyi, te mit csinálsz? - rohantam le
-Kicsim, sajnálom, de nem bírok nagyapád nélkül élni. - szipogta
Mozdulni ismét nem tudtam. Nagyi fellépett a székre, majd a csillárra erősített kötelet a nyakára helyezte. Próbáltam megakadályozni, de reménytelen volt. Nem tudtam mit tehetnék.
-Nem, nagyi ezt nem teheted.
-Ha majd te is olyan hosszú házasságban és szerelemben élsz majd, mint amilyenben mi, meg fogod érteni. - mondta mosolyogva
-Nem, nagyi ezt akkor sem teheted. Nem hagyhatsz magamra. - kérleltem könnyes szemekkel
-Elerie, drágám, meg kell értened. Nekem így csak még rosszabb élnem. Kínszenvedés lenne nagyapád nélkül. - sírt továbbra is - Remélem te is ilyen szerelemben fogsz majd élni.
-Nem, nagyi. Megoldjuk, mi ketten. - fogtam kezeim közé az övét
-Sajnálom. - mondta, majd kirúgta maga alól a széket
-Neee! - sírtam el magam - Nem, ez nem történhet meg!
Nem bírtam tovább. Összeestem. A földre hullottam, mint egy rongy baba. Csak sírtam, egy hangot sem tudtam kiküszöbölni a torkomon. Miért történik meg velem? Először anya, nagyapa, most pedig a nagyi a kezeim közt hal meg. Miért történik velem mindez? Harry leguggolt mellém. Kezeit a vállamra helyezte, majd magához húzott. Jobb kezét átvezette a mellkasom előtt, összekulcsolva a bal kezével, ami a vállamon pihent továbbra is. Szorosan a mellkasához húzott, majd belepuszilt a hajamba. Kezeim megragadták a mellkasom előtt szorosan ölelő alkarját, majd bele markoltak. Az a fájdalom, ami a szívemben volt, semmihez nem fogható. Éreztem, hogy legbelül minden felemészt. Mindenkit elveszítek. Anya, nagyapa, most pedig a nagyi. Apát pedig annak ellenére, hogy még él, már akkor elveszítettem, amikor kiderül, hogy anya rákos. Apa ezt nem tudta feldolgozni, ahogy ez most nekem is iszonyú nehéz lesz. És most mégis mitévő lehetnék? Vissza kell költöznöm apához, Harlowba. Nem akarok odamenni, de muszáj. Hogy történhet alig egy nap alatt ennyi minden? Ha nem jövök ide, akkor is így lett volna? A nagyapa szívinfarktust kap, amiért a nagyi öngyilkos lesz?
-Gyere, menjünk innen. - puszilt bele ismét a hajamba Harry
Nem tudtam mozdulni. Csak tovább zokogtam Harry karjai közt. A nagyi ott lógott előttem. Rettenetes látvány volt. Mozdulatlanságom következtében Harry lassan felállt. Egyik kezével a térdhajlatomhoz kapott, míg a másikkal a hátamat támasztotta, majd könnyedén felemelt. Óvatosan kisétált velem a házból, eközben én továbbra is sírtam. A közelben lakó nagymamájához vitt, aki értetlen arckifejezéssel fogadott minket. Nem kérdezett semmit, csak aggódó tekintettel követte Harryt, aki a kanapéra fektetett le.
-Maradj itt vele, kérlek. - kérte meg a nagymamáját Harry - Telefonálnom kell.
-Természetesen. Nem fogok magára hagyni egy zokogó lányt.
Harry nagymamája a kanapé mellé húzta az egyik széket, majd leült. Kezei közé fogta az enyémet, és miközben folyamatosan simogatott, tovább sírtam. Nem értettem, hogy miért velem történik mindez. Már sírhattam. Nem volt ki előtt erősnek mutatni magam. Elvégre anya meghalt, apát elhagytam, és a nagyszüleim, akikhez a problémáim elől menekültem, szintén halottak. Ki tudja, mire haza megyek lehet apa is a holtak sorába fog tartozni. Elvégre én tartottam el őt is. Mindenki meghal körülöttem, de miért? Mit tettem, hogy ezt érdemlem?
-Nem tudom mi történt édesem, de a mai estét itt kell töltened. Nem engedhetlek ilyen állapotban sehova. - mondta ellent nem tűrő hangon Harry nagymamája
Nem tudtam válaszolni. A könnyek csak úgy folytak a szememből. Akárcsak egy áradat. Nem tudtam abbahagyni. Próbáltam, de nem sikerült. Akaratom ellenére is sírtam. Úgy fél órával később sikerült a sírást megállnom, de még mindig nem teljesen. Tudtam, hogy nem kerülhetem el azt, hogy visszamenjek Harlowba, pedig nem akartam. Még ha csak apa miatt jöttem volna el, talán nem lenne ennyire ellenemre visszamenni, de az, ami az éjszaka történt, szörnyű volt. Teljesen nem is történt meg szerencsére, de engem ez is a padlóra küldött. Iszonyatosan féltem, talán úgy, mint még soha. A történtek teljesen elvágták bennem a hazavágyódási köteléket. Amikor Harry visszajött, megkérte a nagymamáját, hogy hagyjon minket magunkra, aki csak kedvesen odébb vonult, hogy teát főzzön. Harry egy pillanatra felültetett, majd leült, így amikor visszadőltem, a fejem az ölében volt. Sajnálkozó pillantásokat vetett felém, miközben a hajamat piszkálta.
-Hogy érzed magad? - kérdezte párperc csend után
-Bár azt mondhatnám, hogy jól. - sóhajtottam nagyot - De hazudnék. Ez a nap egyre rosszabb. Alig egy fél napja érkeztem, és elveszítettem a nagyszüleimet. Vissza kell költöznöm apához Harlowba. Nem akarok odamenni.
-Megoldható.
-És mégis hogy? Tizenhat évesen nem tudom eltartani a nagyiék lakását. - tiltakoztam
-Ide is költözhetnél. - vont vállat - A nagyi biztos megengedné, tekintve, hogy egyedül él. Azért vagyok itt olyan sokat, mert magányosnak érzi magát, de te is hallottad, hogy mennyire megkedvelt téged. Biztos örülne neki, ha segíthetne.
-Nem leszek senki terhére, Harry. - ellenkeztem - Visszaköltözök apához Harlowba és majd lesz valahogy.
-De nem akarom, hogy elmenj. És a nagyi sem hagyná. - erősködött - Mi lenne, ha a ma estét itt töltenéd, vagy nálunk, és majd holnap döntenél? Át kell gondolnod, nem hozhatsz elhamarkodott döntéseket.
-Rendben, csak, hogy megnyugodj és biztos legyél afelől, hogy akkor is Harlowba fogok menni, ha kialudtam magam, itt töltöm a ma éjszakát.
-És itt kell maradnod, mert van egy dolog, amit nem mernék nélküled végig csinálni.
-Egy napja ismersz. - nevettem el magam - Ha eddig úgy volt, hogy nélkülem fogod végig csinálni, akkor ezután is úgy lesz.
-De ez más. Már nem tudnék nélküled elmenni.
-Majd meglátom még. - dőltem fel - El kell kezdenünk megszervezni a temetéseket. Segítesz? - néztem rá kérőn
-Egyértelműen, de nem korai még ez egy kicsit? - kérdezte aggódva
-Jól vagyok. Csak menjünk el a ravatalozóba. Vitessük el a nagyi testét és szervezzük meg a temetést, hogy minél hamarabb túl legyünk rajta.

-Készen állsz? - kérdezte aggódva Harry
-Azt hiszem. - mondtam bizonytalanul
Harry kérésére maradtam Holmes Chapelben. Furcsa lesz, de úgy érzem nem is akarok visszamenni Harlowba. Eddig sem akartam, de most azt sem érzem, hogy kellene. Eddig olyan volt, mintha apának szüksége lenne rám, de már nem érzem ezt. Jelenleg itt ülök a nagyszüleim temetésén, és sírást visszafojtva hallgatom a pap beszédét. Nem sokkal azután, hogy Harryvel elkezdtük szervezni a temetést, találtam egy levelet. Egy búcsú levelet, amit a nagyi írt. Valószínűleg azért írta, mert nem hitte, hogy majd felszaladok és megpróbálom őt megakadályozni. De megtettem. Legalábbis szerettem volna.
-Valaki szeretne mondani pár szót az elhunytakról? - nézett körbe a pap
Szótlanul felálltam, majd remegő végtagjaimon a fellépőre sétáltam. Szerettem volna, ha apa is eljön, de nem így történt. A telefont sem vette fel, pedig minden nap hívtam. Immáron több, mint két hete élek Harry nagymamájával, aki mindenben segít nekem. Az iskolát egyenlőre nem kezdtem el, csak magántanulóként végzem, mert ilyen lelki állapottal sem Harry, sem a nagymamája nem szerette volna, ha bemegyek. A tanulásban Harry segít, és minden másban is. Nagyon hálás vagyok neki mindenért.
-Üdvözlök mindenkit. - kezdtem bele remegő hangon - Először is szeretném megköszönni mindenkinek, hogy itt vannak. Nem készültem beszéddel, csak rögtönözni szeretnék valamit. Csak azt szeretném elmesélni, hogy mennyire szerettem a nagyszüleimet. Nagyon sok mindent köszönhetek nekik, és rettenetes dolog, hogy elveszítettem őket. A nagyszüleim már gimis koruk óta ismerik egymást. Mindig nagy örömmel hallgattam végig, akár egymás után negyvenszer is a megismerkedésük történetét, pedig azt mondhatnánk, hogy tényleg teljesen hétköznapi volt. Semmi extra, de mégis más. Más, mert ez az ő történetük volt. Egyik délután, amikor a nagyi haza felé tartott, összeütközött nagyapával. Később találkoztak az iskola folyosóján, de egyiküknek sem volt mersze leszólítani a másikat. Pár hét elteltével végül nagyapa megtette az első lépést. Ezután rengeteget lógtak együtt, majd miután összejöttek, veszekedni kezdtek. Apróságokon is felkapták a vizet, de mindig kibékültek és szerették egymást. Tini koruk óta együtt jártak, és 22 évesek esküdtek meg. Mielőtt a nagyi meghalt, azt mondta nekem, hogy reméli én is ilyen szerelemben fogok majd élni. Először úgy hittem, nem létezik örökké tartó szerelem, de már belátom, hogy igenis van ilyen és őszintén remélem, hogy mindenki megtalálja majd azt, aki számára a világot jelenti. Nagyi utolsó kívánsága az volt, hogy egymás mellé temessük őket, és a közös dalukat énekeljük a szertartás alatt. Ezt a kívánságot én mindenféleképp szeretném valóra váltani és hiszem, hogy odafentről mindketten figyelnek, és egyszer büszkék lesznek rám. Köszönöm.
Egy halk taps özönnel jutalmazták a beszédemet, miközben visszaültem a helyemre. Leültem Harry mellé, aki csak ekkor hagyta abba a tapsolást. Bal kezét átemelte felettem, majd a bal vállamra helyezve azt magához húzott és a hajamba puszilt. Nagyot sóhajtottam, majd a pap még beszélt egy kicsit, és mindannyian kimentünk. Én és Harry úgy döntöttük, ketten fogjuk énekelni a nagyiék közös dalát, ami az első randijukon szólt. Nem volt nehéz dolgunk, mert Harry nagy Beatles rajongó, a nagyiék által pedig ezt a számot én is ismertem. A könnyeimmel küszködve énekeltem, Harryvel karöltve. A sajnálkozó pillantások engem érintettek, de nem akartam ezt érezni. Csak túl akartam már lenni ezen az egészen. Miután vége olt a szertartásnak, átsétáltunk a nagyiék lakásába, ahol a halotti tort tartottuk. Már minden elő volt készítve. Az ebéd közben mindenki az őszinte részvétélét nyilvánította a történtek miatt, és mindenki felajánlotta a segítségét. Jól esett az emberek törődése, de tudtam, hogy ezen akkor is egyedül fogok keresztül menni. Apa még csak vissza sem hívott, nem is vártam, hogy eljöjjön, de azért örültem volna neki. Örültem, volna, ha azt látom másfél év után, hogy végre nem részeg. Jó lett volna, ha láthatom őt, de nem így lett.
-Jól vagy? - kérdezte Harry mellettem állva
-Igen. - válaszoltam kissé remegő hangon
-Hozzak valamit inni? - simított végig a hátamon
-Egy pohár víz jól esne, köszi. - bólintottam aprót

Már több, mint egy hete volt a temetés, apa pedig még mit sem tud az egészről. Azóta is próbálom elérni, de lehetetlen. Mintha sosem lenne otthon, amikor hívom. Harry az imént telefonált, hogy átjön, mert van egy jó híre, és szeretne megkérni valamire. Kíváncsi vagyok, hogy miről is van szó. Érdeklődő tekintettel figyeltem, ahogy leül mellém. Mosolya alatt előbújtak a gödröcskéi, amik engem is mosolyra késztettek, pedig még meg sem szólalt.
-Szóval mi az a jó hír? - szakítottam meg a szüntelen mosolygást izgatottan
-Tudod mondtam, hogy mindenben segíteni szeretnék majd neked a továbbiakban. - kezdett bele
-Igen, amiért iszonyú hálás is vagyok neked.
-Nem rég jelentkeztem egy tehetségkutatóba, ahová a temetés után hallott hangod alapján téged is beneveztelek.

Még megjegyezném így gyorsan, hogy a minap kaptam egy kritikát, erről az oldalról: Viki de Figurative 
Bátran ajánlom mindenkinek, aki kritikát szeretne kérni a blogjáról, mert tényleg őszintén megmondja, hogy mi jó, és mi rossz a blogodon.:)