09.fejezet - Látogatás

Witaj!Megérkezett a 9.részt.Közben, ha balra pillantotok, láthatjátok, hogy csináltam egy új szavazást, és örülnék a te szavazatodnak is.Csak őszintén!:D Remélem ez a rész is tetszeni fog, és kapok majd kommenteket.Jó olvasást.:))

Elerie*

Egy gyenge fejrázással visszazökkentettem magam a valóságba, majd remegő kézzel pillantottam a kijelzőre, ahol a los angelesi rendőrég számát olvastam le. A lehető leggyorsabban a zöld gombra helyeztem az ujjam, majd a fülemhez emeltem a készüléket. A széket a lábammal hátrább toltam, miközben elálltam hogy arébb mehessek a nyüzsgéstől, és jobban hallhassam a telefonálom szavait.
-Jó estét, Miss Frewen. - szólt bele a már ismerős hang - Elnézést a késői zavarásért, de szerettem volna értesíteni, hogy most kaptam a hírt, hogy az édesapját lehet látogatni. 
-Melyik intézetben van? - kérdeztem érdeklődő hangon
-Először a harlowiban tartózkodott a kezelések elején, de mivel az üggyel már a holmes chapeli rendőrség foglalkozik, Holmes Chapelben, az Elm és az Ash Close sarkán áll az épület. Amint említettem, az üggyel már sem a los angelesi, sem a harlowi rendőrség nem foglalkozik, egyedül az ön kihallgatása miatt lesz még némi bele szólásunk az ügybe. Az édesapja állapotát tekintve a jövőhét folyamán elkezdődhetnek a tárgyalások. A legközelebbi időpontról még én fogom értesíteni.
-Rendben. Apámat akár most is meglátogathatom?
-Nem tudom, hogy a látogatási idő ott hogy zajlik, de, ha elmegy biztosan megmondják magának, ha pedig szerencséje van, be is mehet hozz.
-Ami a szerencsét illeti, nekem már régóta nincs. - nevettem erőltetetten - Mindent köszönök.
-Ez a dolgom. Viszlát.
-Viszlát.
A telefont remegő tenyerem közé fogtam, majd azon gondolkoztam, hogy menjek-e, vagy ne? Harrynek nem szólok, nem karom elvenni a kedvét a mulatozástól. Elmegyek egyedül, megkérdezem mikor lehet látogatni, és, ha Harry holnap szeretne velem jönni, eljövünk, ha pedig még sem, akkor így jártam. Miközben távoztam, sms-ben értesítettem Harryt arról, hogy ne aggódjon, mert biztos vagyok benne, hogy hívna. Ahogy remegő lábaimmal haladtam a kijárat felé, a cipő egyre jobban törte a sarkam, így inkább kézbe vettem. A nem túl nagy esti forgalomnak köszönhetően könnyen leintettem egy taxit, majd közöltem a sofőrrel a célt, aki szó nélkül elindult.
Eközben a kezemben szorongatott telefon csörögni kezdett, Harry számát a kijelzőre írva. Filóztam, hogy felvegyem-e, vagy ne, de úgy döntöttem közlöm vele, hogy jól vagyok, azt viszont nem, hogy hol vagyok, miért, és hova tartok.
-Szia. - köszöntem a telefonba a lehető legnyugtatóbb hangomon
-Hol vagy? - szólt vissza Harry idegesen
-Majd elmondom. Nyugodj meg, Harry, minden rendben. Te csak élvezd a lagzit, majd elmesélek mindent.
-Hol a fenében vagy? - szólt bele erélyesebb hangon
Őszintén szólva megijesztett. Megijesztett, hogy ilyen dühösen szólt a telefonba. Nem hallottam még ilyen hangnemben beszélni. A szívem a torkomban dobogott, féltem, hogy mit fog szólni a dologhoz.
-Hívtak a rendőrségről, hogy apámat lehet látogatni. - mondtam halkan, kis gondokozás után
-Merre vagy most? - kérdezte még mindig feszülten
-Az intézetbe tartok.
-Melyikbe? - kérdezősködött továbbra is
-Harry, nem akarom, hogy ide gyere. Ez az apám dolga, és az enyém. Így is eléggé bele kevertelek már, nem akarlak még jobban.
-Azt kérdeztem melyikbe mész.
Nem akartam, hogy odajöjjön. A telefont szó nélkül kinyomtam, majd lenémítottam. Biztos voltam benne, hogy keresni fog még. Pár pillanattal később az autó megállt, kifizettem a taxist, majd kiszálltam. Mély levegőt vettem, majd közelebb sétáltam a bejárathoz, de nem mentem be. Nem tudtam bemenni. Féltem. Féltem attól, hogy vajon apa mit gondolhat most. Hiszen ott hagytam őt egyedül, most pedig bele keveredett egy rendőrségi ügybe, miattam. Féltem, hisz mi van, ha haragszik rám? Mi van, ha az egy szem lányát megveti, és letagadja? És akkor Harry? Ő vajon mennyire haragszik? Szóba fog még állni velem? Meglehet, hogy kiadja az utam, s mehetek amerre látok.
Nem hibáztatnám érte. Féltem mindentől, ami még történhet ezek után. Kezeim és lábaim egyaránt remegtek, éreztem, ahogy a torkom összeszűkül, és egy könnycsepp fut le az arcomon. A telefont szorongató kezemmel gyorsan letöröltem, majd a cipőt letettem a földre. Leültem az épület bejáratának jobb oldalára, a hátam a falnak támasztottam. Lábaimat kinyújtva vizslattam, mintha nem lenne más dolgom. De nem tudtam oda bemenni. Egyedül nem. Harryt viszont nem akartam ennél jobban belekeverni a dolgokba. Erőt kellett vennem magamon. Hisz apa még a nagyiék haláláról sem tud.
Hogy fogja érinteni a dolog? Remegő kezeimmel megtámaszkodtam a két oldalamon, majd előredőltem és felnyomtam magam a földtől. A súlyom a lábaimra helyeztem, majd kézbe fogtam az eddig mellettem hanyagul szétterülő magassarkút. A telefont mindvégig a kezeim közt szorongattam, a kijelzőn majdnem 10 nem fogadott hívás volt, mind Harrytől. A recepciós nő sötét bőrű volt, talán a negyvenes éveit taposhatta. Kissé teltebb alkatú, haja vállig érő, sötét és hullámos volt. Szemébe lógó frufruját elseperte a látótérből, majd egy eléggé érdekes arckifejezéssel rém nézett, amit megértek.
-Miben segíthetek?
Arcvonásaiból, és hangleejtéséből lerítt, hogy mennyire lekezelő. Érezhető volt, hogy azt hitte, én is valami drog, esetleg alkohol problémákkal küzdő tini vagyok, aki segítségre szorul. De az is megeshet, hogy tévedek, és hangja csak a fáradságtól volt olyan.
-Az édesapámhoz jöttem látogatóba. - válaszoltam a kérdésére
-A látogatási időnek már rég vége.
-Kérem, rettentő fontos lenne. Hónapok óta nem láttam. Amióta anya meghalt, nem láttam józanon.
-Vezetéknév? - sóhajtott nagyot
-Frewen.
-Valószínűleg már alszik. - lépett ki a pult mögül
Győztes mosoly ült az arcomra, ahogy a nő elindult a szoba felé, de ahogy közelítettünk, egyre jobban féltem. A nő előttem csoszogott a fehér papucsában, én pedig lefagytam. Majdhogynem a leghátsó szobáig sétáltunk, ami szám szerint a 23. volt. A nő halkan benyitott, majd belépett az ajtón. A lábam időben odatettem, így nem sikerült teljesen belöknie az ajtót. Csak egy kicsit, de legalább láttam apát. Mintha nem is ő lett volna. A már megszokott, kifejezéstelen arca helyett azt láttam, hogy végre tudja, ki is ő. Vártam, hogy a nő kijöjjön, és bemehessek. Féltem ugyan, de reméltem, hogy minden jól fog menni. Amikor a nő elindult kifelé, bazsalyogva vártam, hogy kiérkezzen. Az ajtót bezárta maga után, majd rám nézett.
-Mr.Frewen alszik. - jelentette ki, majd hátat fordított nekem, és elindult visszafelé a végtelennek tűnő folyosón
-Akkor kivel beszélt eddig? - próbáltam meg kiszedni belőle
-Biztosan a TV-t hallotta. Bekapcsolva maradt, én pedig a távirányítót kerestem, azért voltam bent eddig. - magyarázkodott
Csalódott voltam.Csalódott, és szomorú. Apa nem akart látni. Nem volt rám kíváncsi. Szó nélkül kisétáltam az épületből, majd jobbra fordultam. Tettem pár lépést, majd megálltam. Kezeim lazultak, az eddig vészesen szorított cipők a földre hullottak. Sírtam. Keservesen sírtam, hiszen a saját apám nem akart látni. Ahogy összerogytam, térdeimet felsértette a beton, de ez mégsem volt ahhoz hasonlítható, mint amekkora fájdalom abban a pillanatban a szívemben volt. A falnak támaszkodtam, a telefonom az ölembe dobtam. Arcom a kezeimbe temetve itattam az egereket, ki tudja meddig. Az apám látni sem akar, talán már Harry sem, és nincs senki, akihez fordulhatnék. Egyedül vagyok, mint még soha. Anya sírjához akartam menni.
Ehelyett inkább nehezen feltápászkodtam a földről, és megindultam a holmes chapeli temetőbe, a nagyszüleimhez. Sötét volt, hideg, én pedig a sírástól alig láttam, meztelen lábaimat pedig minden apróbb kavics felsértette. Nem érdekelt semmi, és senki, csak a temetőbe akartam menni. Remegő lábaim nem akartak segíteni a célom elérésben, de nem adtam fel. A levegőt szaporán kapkodtam, már amikor jutott a tüdőmbe. A sírástól már nem láttam, a levegővétel pedig nehézkesnek bizonyosult. Akkor sírtam így utoljára, amikor anya meghalt. Az hittem nem lesz több ilyen, legalábbis reménykedtem benne, és mégis. Apa elérte, pedig még él. Még él, és nem akar látni. Nem kíváncsi rám. Nem kíváncsi arra, mi történt velem eddig, miért is jöttem el konkrétan. Közel fél óra sírásos bolyongás után megérkeztem a célomhoz. A földből kiálló kavicsok, gallyak és egyebek tovább sértették a talpam, de nem érdekelt. A sötétben, könnyes szemeimmel nehéz volt, de végül megtaláltam a nagyiék sírját.Őrjöngve rogytam le elé. Lábaim a fenekem alatt voltak, törzsemmel a sírra hajoltam, úgy bőgtem. A fájdalom egyszerűen szörnyű volt. Jobb lett volna, ha inkább pofon vágnak. Nem akartam mást, csak hogy még egyszer átölelhessem anyát, hogy láthassam apa vidám arcát, és beszélhessek a nagyiékkal. Ez olyan nagy kérés? Nagy kérés egy 16 éves lánynak, aki ennyi mindenkit elveszített?


-Mi a..?! - ez a két szó volt az első, ami a reggelt követően elhagyta a számat
Egy eddig számomra még ismeretlen szobában feküdtem. A tegnapi ruha volt rajtam. Körbe néztem, többször is, de nem rémlett semmi. Fogalmam sem volt róla, hogy hol lehetek. Lassú, bizonytalan léptekkel haladtam az ajtó felé, ami az utolsó lépésem megtételekor kinyílt. Ijedtemben aprót ugrottam, majd Harry lépett be rajta. Arcvonásai erősek voltak, mintha ideges lett volna.
-Reggelt. - mondta dühösen
-Neked is. - válaszoltam remegő hangon
-Hogy érzed magad? - próbált kedveskedni
-Hol vagyunk? - tereltem a témát
-A szobámban. A nagyit már nem akartam felkelteni azzal, hogy hajnal kettőkor beállítok veled, anya meg olyan mélyen aludt, hogy szerintem azt sem vette volna észre, ha leég a ház.
-Azt hiszem haza költözök. Vagy csak erről a környékről. - jelentettem ki bizonytalanul
-Miért?
-Túl sok mindent kavartam már. Elmegyek, élem tovább az életem egyedül, ha vége lesz a tárgyalásoknak, és majd lesz valami. - vontam vállat
-Miért nem akartad, hogy veled menjek este? - kérdezte komolyan
-Mert nem akartam, hogy még jobban bele keveredj ebbe az egészbe. - sóhajtottam nagyot - De már mondtam este.
-Mi történt?
-Apa aludt, így nem tudtam beszélni vele.
-Ma bemegyünk?
-Nincs kedvem. - húztam a szám - Haragszol?
-Igen. - mondta határozottan - Elhiszem, hogy ez a ti dolgotok, de már benne vagyok. Hagyhatnád, hogy segítsek.
-Sajnálom, én csa..
-Mit kerestél a temetőben? - vágott a szavamba
-Anya sírjához akartam menni, de mivel az Harlowban van, kimentem a nagyiékéhoz.
-Jól vagy? - kérdezte aggódva, mire aprót bólintottam - Gyere,menjünk át a nagyihoz a cuccaidért.
Mivel még elég korán volt, nem volt túl kellemes a levegő. Harry rám adta a kabátját, majd úgy sétáltunk vissza a nagymamájához. Hogy miért nem mondtam el neki az igazat? Rettentő egyszerű. Mert szégyelltem. Szégyelltem, hogy az egyetlen családtagom, aki maradt nekem, hallani sem akar felőlem. Azért sem akartam, hogy Harry nehogy azt higgye, baj van. Nem akartam, hogy sajnáljon. Ezt sosem bírtam. Míg lefürödtem, és rendbe szedtem magam, Harry  nappaliban várt rám. A nagymamája még aludt, amit nem csodálok, hiszen alig múlt hét óra. Harrynek ma énektanárhoz kell mennie, a bootcampbe pedig holnap kísérem el. Miután felkészültem, lementem Harryhez a nappaliba, és levágódtam mellé a kanapéra. Tényleg haragudott rám. Arcvonásai ennyi idő elteltével sem enyhültek, de ami még inkább elárulta ezt, az az volt, hogy nem csinálta azt, amit szokott. Kezét nem emelte át a vállamon, és nem húzott magához.
-Keddre ugye nincs programunk? - fordultam felé
-Nem tudok róla, miért? - értetlenkedett
-Randim lesz. - válaszoltam egy halvány mosoly kíséretében
-Randid? Kivel? - hitetlenkedett
-Justinnal.
-Az unokatesómmal?
-Igen.
-Nem örülök neki. - jelentette ki - Unokatesom, jó fej, bírom, meg minden, de egy alpári tahó paraszt. Arról "híres", hogy a környék összes lányát megpróbálja ágyba vinni.
-Fényes nappal egy kávézóban csak nem fog rám mozdulni.
-Nem ismered még. - csóválta a fejét megbotránkozva - Hidd el, nem jó ötlet vele kettesben maradni, még fényes nappal sem.
-Márpedig el fogok menni vele. - makacskodtam
Harry nagyot fújtatott. A tegnapi telefon beszélgetésünk alkalmával nem láthattam az arckifejezését, de ugyanolyan, vagy hasonló lehetett, mint most. Álla megfeszült, a levegőt szaporábban kapkodta. Szemöldökét összeráncolta, szemei összeszűkültek. Ismét féltem. Azelőtt nem éreztem még így Harry közelében. Féltem. Dühös volt. Dühös, rám. Nem tudtam mit képes megtenni ilyen helyzetben. Még mindig mérges volt. A levegőt szaporán szívta magába. Nehezen néztem volna ki belőle, hogy erélyesebb hangnemben lenne képes tárgyalni velem, azt pedig még inkább nem, hogy esetleg testileg is képes lenne bántani. Tudtam, hogy soha, semmilyen körülmények közt nem bántana szándékosan, mégis tartottam tőle.
-Gemma ma hazajön, és szeretne megismerni téged. Arra gondoltam, hogy míg én énektanárnál leszek, elmehetnétek meginni valamit, és majd, ha végzek haza jöhetnénk együtt. - terelte a témát
-Benne vagyok. - vontam vállat
-Oh, ti már ébren vagytok?! - botorkált le a lépcsőn Harry nagymamája - Csinálok nektek valami reggelit.
-Én nem vagyok éhes. - mondtam egy grimasz kíséretében
-Én már reggeliztem. - ellenkezett Harry is
Harry nagyija szó nélkül tovább állt. Vállat vont, majd visszament a szobájába, feltételezem azért, hogy rendbe szedje magát. Eddig még sosem éreztem ilyet Harry közelében. Sosem éreztem azt, hogy a köztünk kialakuló csend kínos lenne. De ez is eljött. Kezdtem egyre kellemetlenebbül érezni magam, hisz hazudtam neki. Nagyot nyeltem, majd felé fordultam.
-Mikor mész énektanárhoz?
Próbáltam valami olyan témával kapcsolatban beszédet létesíteni vele, amitől nem érzem azt, hogy el kell neki mondanom, hogy mi történt tegnap este. Nem akartam, hogy aggódjon értem, így ez tűnt a legjobb ötletnek.
-Úgy két óra múlva indulok. - nézett a telefonjára - Gemma is odajön majd, úgyhogy elkísérsz. Én megyek tanárhoz, ti meg addig ahova akartok. Két óra múlva meg jösztök vissza értem, Gemma megy a pasijához, mi meg majd haza. Vagy ki tudja. - vont vállat
-Oké. - bólintottam hosszan
Ennyiből tartott az általam figyelem elterelésnek használt beszélgetés. Ha én nem kérdeztem, vagy szóltam valamit, Harry még csak rám sem nézett. Olyan volt, mintha részben őt is elveszítettem volna. Valamilyen szinten megértem őt, de örülnék, ha mellettem lenne. Megértem, hogy haragszik rám, megértem, hogy nem ölel meg, mint szokott, ha egymás mellett ülünk, de könyörgöm, ne tegyen már úgy, mintha nem is léteznék.Nekem ez csak rosszabb, mintha nem is látnám.Annál semmi fájt jobban, mint amikor tegnap apa a fülem hallatára közölte a nővel, hogy nem akar látni sem engem, sem mást.Rosszabb volt, mint amikor kiskoromban gyomor szájon rúgtak a foci labdával, pedig meg kell hogy mondjam, az sem volt épp kellemes érzés.A gondolataim megint elterelődtek, ismét ott lyukadtam ki, hogy el kellene mondanom Harrynek.De már hazudtam neki.Ha  most bevallom, hogy az elejétől fogva nem mondtam igazat, még jobban megharagudna. Akkor pedig még inkább, ha mástól tudná meg. Na jó, de mégis kitől? A recepciós nőtől? Kötve hiszem. Tőlem? Biztos nem, ha csak el nem mondok neki mindent most. A zsebemben lapuló telefonom rezegni, majd csörögni kezdett. A túlságosan hosszas gondolkodásom miatt kicsit megijedtem, de azonnal a zsebembe nyúltam, majd elővettem. A kijelzőre pillantottam, és meglepődve vizslattam a telefonszámot, amit kiírt ..