10.fejezet - Gemma

Labdien!Megérkezett a 10.rész, juhúú!Nem akarok semmit elárulni, de a rész végén történik valami, amire már az olvasók nagy része várt, hisz egy-két kommentben visszaköszöntött már pár enyhe célzás erre a dologra.Remélem örültök majd neki annak ellenére, hogy kicsit rövidre sikeredett, és kapok komikat.Jó olvasást.:DD

Elerie*

A kijelzőre pillantottam, és meglepődve vizslattam a telefonszámot, amit kiírt. Egyáltalán nem volt ismerős számomra, és tekintve, hogy nem nevet jelzett, nem is volt benne a névjegyzékemben. Mivel nem magánszámról hívott az illető, felvettem, Harry pedig értetlen arckifejezéssel ült mellettem továbbra is.

-Igen?! - szóltam bele bizonytalanul

-Elerie? - kérdezett vissza a-hangja alapján-nő 

-Igen. - válaszoltam értetlenül - Ki az?

-Azt most nem mondhatom el, de nagyon fontos lenne, hogy találkozzunk. - mondta komolyan
-Szórakozz mással. - mondtam dühösen, majd kinyomtam a telefont
-Ki volt az? - kérdezte Harryt
-Valaki gondolom unatkozott. - vontam vállat
-Mit akart?
-Nem tudom, csak annyit mondott, hogy találkozzunk.

Harry elment, hogy elkészüljön, amíg én is így tettem. Úgy túl nagy dologra nem kell gondolni, csak magamra kaptam egy pulóvert, és vártam, hogy Harry visszaérjen. Már nagyon meg szeretném ismerni a nővérét, remélem jóban leszünk. Harry lassan megérkezett, majd elindultunk a szerinte, körülbelül negyed órás útra. Az első percekben nem szólt sem ő, sem én. Kezdtem egyre inkább úgy érezni, hogy eltávolodik tőlem, de én ezt nem akartam. Nem akartam, hogy úgy tegyen, mintha nem is léteznék. Hiányzik az, hogy amikor leültem mellé, mindig átkarolt. Hiányzik, hogy nem puszil meg, ha rossz kedvem van. Hiányzik, hogy nincs mellettem úgy, mint eddig. Nagyon remélem, hogy ez nem fog sokáig tartani.
-Justin tényleg olyan, amilyennek leírtad? - kérdeztem komolyan
Őszintén szólva nem is tudom mire számítottam. Megtörtem a csendet, de az, hogy Harry folytatni is fogja az általam elkezdett beszélgetés, reménytelennek tűnt. Pár pillanatig szótlanul haladtunk tovább, majd rám sem nézve szóra nyitotta ajkait.
-Igen. - válaszolt tömören, és ridegen
Ennyi volt. Ez az egy szó volt az, amit egész úton kibökött nekem, ezt is nagy nehezen. Rá jöttem, hogy vége van. Azzal, hogy hazudtam neki, végleg elveszítettem őt. De ennyire szörnyű lenne az, hogy nem mondtam el neki, hogy hová megyek? Ekkora bűnt követtem volna el? Megérkeztünk a kis épülethez, Harry pedig bement. Pár perccel később egy huszas éveit járó, rövid, barna hajú lány sétált felém, mosolyogva. Nagyon kedvesnek tűnt, nem tudtam megállni, hogy ne mosolyodjak el én is, azok ellenére, hogy belül teljesen összeomlottam. Hisz apám látni sem akar, nemsokára elkezdődnek a tárgyalások, Harry pedig olyan, mintha nem is léteznék számára. A lány sietősen felém lépegetett, majd egy gyors mozdulattal megölelt.
-Biztosan te vagy Elerie. - mondta határozottan
-Te pedig Gemma. - mondtam hangomban némi bizonytalansággal
-Igen, merre szeretnél menni? - kérdezte kedvesen
-Valószínűleg jobban ismered a várost, mint én, úgyhogy rád bízom hová ülünk be. - vontam vállat
-Rendben. - mondta boldogan, majd elindultunk - Mióta vagy Holmes Chapelben?
-Lassan két hónapja. - válaszoltam egy kis gondolkozás után
-Hallottam, hogy miért költöztél ide. - mondta kicsit szomorúbb hangnemben - Sajnálom.
-Jajj, csak ezt ne. - fakadtam ki - Nem szeretem az ilyet, úgyhogy, ha lehet, ezt kérlek hanyagoljuk.
-Megoldható. Mesélj magadról. - mondta megértően
-Hát mit mondhatnék? 16 vagyok, egyke, részben árva, gimnazista lány, aki most éli élete legszörnyűbb időszakát. Vagyis remélem, hogy rosszabb már nem lesz. Mesélj te.
-Hmm..21 éves fodrász vagyok, amint azt tudod, van egy öcsém, és lassan négy éve barátom. - mondta büszkén
-Ouh, gratulálok. - mondtam széles mosollyal
-Köszönjük. És veled mi a helyzet pasik terén?
Kérdése közepette megérkeztünk oda, ahova szeretett volna. Vagyis gondolom, hogy ide tartott, ugyanis a legközelebbi széket kihúzta, majd leült. Én is ugyanígy tettem, csak ezután nyitottam válaszra ajkaimat.
-Holnap randim lesz az unokatesótokkal. - válaszoltam boldogan
-Ugye nem Justinnal?! - döbbent le
-De. - bólintottam nagyot
-Nem akarom el venni a kedved az egésztől, de nem jó ötlet. - mondta ugyanolyan megbotránkozó arckifejezéssel, mint Harry - Nagy nőcsábász, nem sülne ki belőle semmi jó.
-Harry már mondta. - mondtam egy halvány mosollyal - De elmegyek vele, egy esélyt adok neki, mi történhet?!
-Ahogy Justint ismerem, elég sok minden. - mondta hitetlenkedve - Feltételezem Harry tudni fogja, hogy hová mentek. Ha úgy érzed, hogy úgy közeledik feléd, csörgess meg engem, vagy őt. - mondta miközben egy szalvétára firkantotta fel a számát
A szalvéta sarkát letépte, majd felém csúsztatta. Leemeltem az asztalról, majd a zsebembe mélyesztettem.
-Harryvel hogy mennek a dolgok? - kérdezte egy mosoly keretében
-Ezt hogy értsem? - értetlenkedtem
-Elég sokat mesélt nekem rólad, de sosem úgy, mintha csak barátok lennétek.
-Nem szokványos fiú-lány barátság van köztünk, az tény, de nem azért, amiért te hiszed. Amikor ideköltöztem, elég sok mindenen mentem keresztül, és a dolgok még most se nagyon akarnak rendeződni. Harry mindenben mellettem volt, ezért olyan szoros a kapcsolatunk. Bár az utóbbi 2 napban eléggé elhidegültünk egymástól. - mondtam szomorúan
-Miért? Mi történt? - hitetlenkedett Gemma
-Tudod, apukámnak alkohol problémái voltak, így bekerült egy intézetbe. A lagzi estéjén bemehettem hozzá, hogy meglátogassam, de Harrynek erről nem szóltam, majd amikor felhívott, hogy megkérdezze hol vagyok, rányomtam a telefont. Nem akartam őt még jobban belekeverni, és megharagudott. De ennyiben lehet, hogy jobb is. Nem fog még jobban bele folyni a dolgokba. - magyaráztam egy nagy sóhajjal befejezve
-Harry nem ilyen. - csóválta a fejét Gemma - Sosem tud igazán megharagudni, valami más van a dolog mögött. Hidd el nekem, ismerem már.
-És akkor mégis mi? - fakadtam ki - Ha nem szólok, vagy kérdezek valamit rám sem néz. Nagyon eltávolodott tőlem. Talán az lenne a legjobb, ha visszamennék Harlowba.
-Nem, ezzel nem oldod meg a dolgokat. - ellenkezett - Csak várj pár napot, és biztos, hogy kiderül Harrynek mi baja van valójában, mert biztos vagyok benne, hogy nem haragszik rád. Az az áhítat, amivel rólad beszélt nekem a telefonban, vagy akár olyankor, amikor haza jöttem pár órára, hihetetlen. Nagyon megkedvelt téged, és ilyen dolog miatt biztosan nem haragudna. Tudja mekkora szükséged van most rá, hidd el, más van a dologban.
-Hát remélem minél hamarabb kiderül.

Harry túl van a bootcampen, amit nem szerencsésen, de végig csinált. Majdnem kiesett, végül összerakták őt másik négy sráccal. És hát ez is eljött, a keddi nap. Lázasan készülődtem a randira, bár fogalmam sem volt róla, hogy hova megyünk, így a ruha választás nehézkes volt. Nem akartam sem túl, sem alul öltözni az alkalomhoz. Végül egy farmernél döntöttem, amihez egy világoskék topot vettem fel. Az időt elnézve elkélt még a pulcsi,úgyhogy egy kardigánnal egészítettem ki a szettemet. Már épp a felsőmhöz színben passzoló balerina cipőt húztam fel, amikor nyílt az ajtó.

Biztos voltam benne, hogy Justin jött meg, és feltételezem azért nem csengetett, mert a nagymamájához jött tulajdonképp. Sietve húztam fel a cipőt,majd rohantam ki a szobámból, és a lépcső legfelső fokán állva lepillantottam, de csalódtam. Nem Justin volt ott, hanem Harry. Az utóbbi időben alig láttam mosolyogni. Arca most is komor volt és rideg. Lesétáltam hozzá, majd utam a konyhába vezetett, hogy igyak valamit.
-Justin hívott. - jelentette ki, majd mellém sétált, én pedig rá kaptam a tekintetem
-Mit akart? - kérdeztem ijedten
-Hogy a ma délután nem jó, mert közbe jött neki valami, de este érted jön hétre. - mondta egy fintorral az arcán - Nem tetszik ez nekem. - csóválta a fejét rosszallóan
-Nem értelek. - mondtam bambán - megharagszol, és úgy teszel, mintha nem léteznék, most meg úgy csinálsz, mintha aggódnál értem. Megmagyaráznád kérlek?! - mondtam dühösen
A pulttal szemben álltam, majd ahogy az előttem álló Harrynek beszéltem, megfordultam és háttal támaszkodtam neki. Kezemet a mellem alatt magyarázatot várva fontam össze, miközben a zavarodottan nézelődő Harryt kémleltem. Mélyeket lélegzett, valamin nagyon agyalt. Lábaimmal dobolni kezdtem. Ekkor Harry komolyan rám nézett, majd közelebb lépett. A szívem a torkomban dobogott, lábaim remegtek. Kezeit óvatosan a derekamra csúsztatta, majd épp annyira behajlította a térdeit, hogy szemmagasságba kerüljön velem.
-Kicsit elhidegültem tőled, tény, de nem azért, amiért gondolod. Az, hogy haragudtam rád, csak kifogás volt, de nem igaz. Aggódom érted, de féltem. Iszonyatosan tetszel nekem, és azért próbáltam meg távolodni tőled, hogy nehogy beléd szeressek, aztán pofára essek. Nem tudtam, te hogy érzel, ezért inkább nem próbálkoztam, a barátságunkat sem akartam kockára tenni, de belátom, hogy hülye voltam, mert nem tudom magam türtőztetni a közeledben.
Mindaddig, míg ezeket elmondta, mélyen a szemembe nézett, és mosolygott. E szavak hallatán én sem tudtam másképp tenni. Lábaim még jobban remegtek, attól féltem, hogy a szívem dobogását meghallja, mert azt hittem kiszakadni készül a helyéről. Az érzést csak fokozta, amikor Harry hozzám hajolt, jobb kezét az arcomhoz emelte, majd a hajamat a fülem mögé tűrte. Derekamon lévő kezével magához húzott, végig simított az arcomon és gyengéden megcsókolt ..