13.fejezet - A tárgyalás

Hei!Olvashatjátok a 13.részt, amivel szerintem többen nem lesznek megelégedve.Kicsit rövid is lett, de konkrétan most a végére céloztam.Azért remélem tetszik majd és kapok kommenteket.Jó olvasást.:)

Elerie*

-Kira hívott, hogy Justin és két haverja jelentkeztek az étterembe, és felvette őket, mert nem tudta, hogy mi mikor hívnánk őt.
-Nem nagy tragédia. - erőltettem egy mosolyt, hogy Harry jobban érezze magát
-Biztos? - kérdezte aggódó hangon 
-Biztos. - nyomtam egy csókot a szájára - Na menj, mert sosem leszel kész.
Kezemet felvezettem a mellkasáról az inge gallérjáig, majd megigazítottam, ő pedig megcsókolt. 
-Melyiket vegyem fel? - sétált az ágyon elterülő zakókhoz
-Szerintem a feketét. - mutattam a bal kezében lévőre
Szó nélkül kiment a szobából kezében a két vállfával, amin a zakók voltak. Felvettem a cipőmet, majd lementem a nappaliba. Harry már ott volt, mosolyogva nézett, míg lesétáltam. Hiába vagyunk együtt már egy ideje, még mindig zavarba tudott hozni.Elé sétáltam, kezeim a mellkasán pihentek, ő pedig a csípőmet fogva húzott közelebb magához.
-Még mindig furcsa vagy öltönyben. - mondtam egy halk nevetéssel
-Te pedig még mindig dögös.
Kezeim a nyakára csúsztak, ott kulcsoltam össze őket. Puszit nyomtam az ajkaira, amiből ő könnyedén csókot csinált. Miután ajkaink elváltak hozzá bújtam és szorosan megöleltem.
-Félek. - mondtam remegő hangon
-Minden rendben lesz. - puszilt bele a hajamba - Ha mégsem, én akkor is itt leszek.
Csillogó szemekkel felnéztem rá, majd egy erőltetett mosolyra húztam a szám.
-Köszönöm.
-Szeretlek. - mondta komolyan
Megremegtem. Ez volt az első alkalom, hogy kimondta. Széles mosollyal, és könnyes szemekkel vetettem magam a nyakába. Nem tudom mi váltotta ki belőlem ezt a reakciót. Talán az, hogy utoljára akkor hallottam ezt a szót, amikor anya kezét fogtam a kórházi ágyon, és ő elment. Elment örökre, és soha többé nem láthatom őt.
-Én is szeretlek. - szipogtam Harry nyakába
-Nem épp ilyen reakciót vártam. - nevette el magát
-Miért? Ne szeresselek? - néztem rá kérdőn
-A sírásra céloztam.
-Csak jól esett. - töröltem le az arcom
Kézen fogva kiléptünk a házból, majd a taxival, amit sikerült leintenünk, a bíróságra mentünk. Az autóban idegesen szorongattam Harry kezét, aki az út során a megnyugtatásom érdekében csókolgatott. Iszonyatosan féltem. Nem tudnám megmondani, hogy mitől rettegtem jobban. A tárgyalástól, vagy attól, hogy találkozok apával. Remegő végtagjaimon próbáltam megállni, amikor kiszálltam az autóból, de a dolog kivitelezésében nem segített az, hogy magassarkúban voltam. Harry a derekamra vezette kezét, amikor mellém állt, úgy léptünk be az óriási ajtón. A szívem talán háromszor olyan gyorsan vert, mint amúgy. Minden porcikám remegett. Ott volt. Megláttam apát. Teljesen megváltozott. Mintha nem is az az ember lett volna, akit 3 hónappal ezelőtt ott hagytam Harlowban.
-Menj, beszélj vele. - biztatott Harry, miközben aprót bökött fejével apám felé - Nekem egyébként is valahol itt kell ülnöm a tárgyalás végéig. Remélem minden rendben lesz.
-Én is. - fogtam arcát kezeim közé
-Szeretlek. - nyomott csókot ajkaimra
-Én is. - mondtam halkan
-Lassú, lomha léptekkel haladtam az apám felé. Egyre jobban féltem. Talán az az idegesség, amit az apám részéről éreztem, nem is idegesség volt, sokkal inkább izgalom. Megálltam előtte, de egy szót sem tudtam kibökni. Nem tudtam mit kellene mondanom. Ő viszont rám se bagózott. Tekintete ugyanolyan üres volt, csak át nézett a vállam felett. Szemeim könnybe lábadtak, mélyeket lélegeztem. Már épp megszólaltam volna, amikor az épület jobbján lévő ajtón belépett a bíró. Fekete ruhája lógott rajta, vékony volt. Őszes haja nem volt sok, a feje tetején a lámpa fénye csillogott. Kalapácsával a kezében megállt a szék előtt, majd ráütött hármat az asztalra.
-Rendet a teremben. - mondta két kopogás közt
Mindenki elhallgatott, majd felállt. Apa és köztem az ügyvédünk ült, akinek még csak a nevét sem tudtam. A bíró helyet foglalt, majd nem sokkal később minden teremben lévő ember. Csak a másik oldalon keservesen szipogó asszonyt lehetett hallani. Több, mint valószínű, hogy ő volt a fiú édesanyja. Talpig fekete ruhájától csak a sötét vöröses haja, és bőre fehér színe ütött el. A mellette ülő férje karjába kapaszkodott.
-A tárgyalást megnyitom. - mondta határozottan a bíró

-A vád összesen négy alkalommal elkövetett ittas vezetés, és egy 20 éves fiú gondatlanságból elkövetett meggyilkolása. A vádlottat egy év és hét hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélem. - csapott az asztalra ismét a mondata befejeztével a bíró
Nem akartam elhinni, amit hallottam. Engem a koromnál, és a lelki állapotomnál fogva nem vontak túlzott felelősségre, a szülők apámat hibáztatták, miatta tettek feljelentést. Apa végig üres tekintettel ült, szinte meg sem mozdult. Ugyanazzal az érdektelen arckifejezéssel állt fel, majd kisétált. Én megpróbáltam magam átverekedni a tömegen, és sikerült utol érnem. Szabályosan neki vetődtem, ugyanis valakiben ügyesen megbotlottam. Hátra fordult, majd végig mért. Lenéző tekintete mindent elárult.
-Mit akarsz? - kérdezte idegesen
-Apa, kérlek, csak hallgass meg. - kérleltem könnyes szemekkel
-Mégis mit kellene végig hallgatnom? Azt, hogy milyen jó az életed a nagyszüleiddel? Azt, hogy engem elhagytál azért, hogy jobb életed lehessen? - sorolta lekezelően
-Apa, te nem hallottál semmit? Nem voltál bent a teremben? - hitetlenkedtem - Az a srác meg akart erőszakolni, én pedig leütöttem. Nem azért mentem a nagyiékhoz, hogy megszabaduljak tőled. De egyébként is, te vagy felháborodva? Az évek során hányszor próbáltad meg letenni a piát? - néztem rá komolyan, mire ő szótlanul kerülte a tekintetem, ezzel elárulta, hogy részben igazam van - Na látod. És lássuk csak, hányszor kértelek meg rá? Szinte mindennap. Hányszor kértem, hogy menj el dolgozni? Annyira nehéz lett volna legalább megpróbálnod nem inni?
-Lényegtelen, börtönbe kerülök, jobb lesz ez így. Nem fogok inni, és téged sem látlak többé.
Ennyi volt. Ennyit közölt velem, majd tovább sétált. Szavai tőrként hatoltak a szívembe. Szemeimből záporként potyogtak a könnyek. Ellépkedtem a kis padra, ami nem messze állt tőlem, majd összeroskadtam. Ismét úgy estem össze, mint egy rongybaba. Már mindenki elment a folyosóról, csak a bíró volt bent a nyitott ajtó mögötti teremben. Iszonyatosan sírtam. A levegőt nehézkesen vettem. Nem tudtam megállni. A saját apám utál. És még mindig nem tudja, hogy a nagyiék már nem élnek. Sírógörcsömet nem tudtam abbahagyni. Egyszer csak éreztem, hogy egy kéz fogja át a derekam. Kicsit felszisszentem, ugyanis megijedtem, de rá jöttem, hogy Harry az. A karfán könyököltem, így kicsit oldalasan ültem neki. Kezeit a hasamnál kulcsolta össze, majd puszit nyomott a vállamra.Nem kérdezett semmit, csak ölelt. Annyira örültem neki, hogy itt van mellettem. Könnyeimet letöröltem, majd mélyeket lélegeztem, ezzel helye-közel szabályozva az állapotomat. A szívem még mindig hevesen vert, de már jobban éreztem magam.
-Jól vagy? - kérdezte aggódó hangon Harry
-Az apám utál, de persze. - mondta ironikus hangon, majd észre vettem magam - Ne haragudj, csak..
-Héé, semmi baj. - fojtotta belém a szót
-Annyira köszönöm, hogy itt vagy mellettem. - fordultam felé
Arcát kezeim közé fogtam, majd egy csókot leheltem ajkaira. Felálltam, majd megigazítottam a ruhámat. Ezidő alatt ő is lábaira tornázta magát. Kezeinket összekulcsolta, majd kisétáltunk a hatalmas épületből. Úgy döntöttem nem érdekel az, amit apám mondott. Mindennap befogok jönni hozzá, nem fogom feladni. Csak nem utálhatja a saját lányát?! Vagy mégis?

-Hogy ment? - kérdeztem izgatottan Harryt
Most ért vissza a zsűri házból. Nagyon izgulok miatta. Szeretném, ha bejutnának, de félek, hogy akkor mi lenne velünk. A távkapcsolat szerintem hülyeség. Hisz közben úgy sem tudjuk pontosan mit is csinál a másik. Természetesen teljesen megbízok benne, tudom, hogy soha sem csalna meg, de nagyon rossz lenne állandó bizonytalanságban élni addig, míg bent van. A szüneteltetés szerintem megint hülyeség. Most szakítunk, vagyis szüneteltetünk, aminek az a lényege, hogy kis idő után megint együtt lennénk. De mi van, ha egyikőnk annyira megváltozik, hogy a másik már nem akar tőle semmit? Vagy az idő során ki szeret belőle. Egy biztos. Nem tudok majd őszintén örülni. Sem annak, ha bekerültek, sem annak, ha kiestek. Ha bekerültek akkor azért, mert valószínű, hogy szakítunk, ha pedig nem, akkor nincs is minek örülni. Vagyis csak annyinak, hogy együtt maradunk, de mégsem kezdhetek el örömömben ugrálni, amikor ő elveszíti az álmát.
-Bejutottunk. - mondta széles mosollyal
-Uramisten! - ugrottam a nyakába - Úgy örülök.
Kezeit a derekamnál kulcsolta össze, majd megemelt a földről, és megpörgetett, mint Kira háza előtt. Ahogy letett, kicsit elkomorodtam, pedig nem akartam. Nem akartam kimutatni, hogy mennyire nem örülök neki. Mármint a sikerének örültem, csak annak nem, hogy mi lesz velünk. Ilyen az, amikor az egyik szemem sír, a másik pedig nevet. Harry gyengén megfogta az állam, majd megemelte a fejem, hogy a szemembe nézhessen. Az ő gyönyörű zöld szemeiben láttam az aggódást, és a boldogságot.
-Mi baj? - kérdezte halkan
-Mi lesz velünk? - kérdeztem vissza félve
-Mi lenne? - kérdezte bambán
-Harry, te elmész hetekre. Mit fogunk csinálni? A távkapcsolat hülyeség, a szüneteltetés megint hülyeség, a szakítás meg.. - hagytam félbe a mondatot - azt meg nem akarom. - mondtam halkan, pár pillanatnyi szótlanság elteltével
Ismét a földet pásztáztam. Vagyis azt akartam, de nem tudtam. Harry olyan közel állt hozzám, hogy az övét, és épphogy a cipőnk orrát láthattam. Harry nem szólt semmit. Felnéztem rá, ő pedig mindeddig ugyanúgy a földet vizslatta, ahogyan én.
-Nincs más választásunk. - mondta szinte már suttogva rekedtes hangján
-Nem akarok szakítani veled. - öleltem meg szorosan
-A távkapcsolat tényleg nem megoldás?
-Miért lenne az? Nem tudjuk a másik mit csinál, mit hazudik. Megbízok benned, tudom, hogy nem csalnál meg, de rossz érzés lenne bizalmatlanságban élni. Meg a média mindent felfújna, és rossz lenne látni a képeket, meg a cikkeket.
-Igazad van. - sóhajtott nagyot - Szünet?
-Értelmetlen. - mondtam megbotránkozva - Ki tudja milyenek leszünk hetekkel később?! Mi lesz, ha addigra a találkozások hiánya során kiszeretünk egymásból?
-Ez is igaz. - húzta a száját - Nem akarlak elhagyni. - puszilt bele a hajamba
-Én sem. De héé, híres leszel. - erőltettem mosolyt az arcomra
-Nem lesz izgalmas nélküled.
-Harry, ezt ne nehezítsd meg még jobban. - mondtam könnyeimmel küszködve
-Akkor végeztünk? Szakítunk?
-Muszáj.
Harry nyomott egy puszit a homlokomra, majd elsétált. Szemeimmel végig követtem, amíg kilépett az ajtón. Ezután elkapott a sírás. Eszembe jutott, hogy akármelyik nap bent voltam apánál, ő figyelembe sem vett engem. Nem akart látni, de kikönyörögtem a őrtől, hogy beengedjen. Szörnyű érzés, hogy a saját apám utál, és az egyetlen jó dolog, ami mosolyt csalt az arcomra az életben, most hetekre távol lesz tőlem.