15.fejezet - Szökés

Buna ziua!Igen, tudom ez a rész is iszonyú rövid lett, de nem tudtam hosszabbat írni, sajnálom.Remélem azért tetszik, és meg lesztek elégedve a végével.Nem bánnék pár feliratkozót.És azok, akiknek tetszik, de nem akarnak kommentelni, legalább annyit tegyenek már meg nekem, hogy a bejegyzés végén a "kövit" gombra kattintanak, vagy, ha olvastad, de nem nyerte el a tetszésed, akkor az "olvastam"gombra kérek egy kattintást.De ezek ellenére nagyon várom a kommenteket, és a feliratkozókat is.Jó olvasást.:)

Elerie*

-Nem mész sehova.
Fogalmam sem volt mit tegyek. A sírásom enyhült, gondolkozni próbáltam. Eszembe jutott valami, ami talán a segítségemre lehet. A lehető leggyorsabbnak kellett lennem. Belementem a játékba. Gyengén eltoltam magamtól, majd egy mosolyt eresztettem felé. Két vállánál fogva az ülés háttámlájához szegeztem őt, mire fél oldalas mosoly húzódott a szájára. Legszívesebben szembe köptem volna, de nem tehettem. Muszáj volt játszanom.
-Na látod, nem is kell olyan sokáig kérni. - mondta egy győztes mosollyal
Nem tudta még mire készülök. Még pontosan én sem terveztem el, hogy hogy csináljam, de minden adandó másodpercet ki kellett használnom.
-Hunyd le a szemed. - kértem meg
-Minek? - kérdezte bambán
-Ne érdekeljen már minden. - mondtam azzal az arckifejezéssel és hangleejtéssel, amivel ő
Nem szólt semmit, csak megtette. Ekkor én közelebb hajoltam hozzá. Óvatosan a biztonsági övéért nyúltam, majd áthúztam előtte és becsatoltam. Ekkor kellett nagyon gyorsnak lennem. A két ülés közé beszerelt könyöklőn pihent a slusszkulcs. A biztonsági öv kattanására azonnal kipattantak a szemei. Ahogy kezembe vettem a kulcsot, azonnal megnyomtam a gombot, ami feloldotta az ajtókon lévő zárat. Lábaimat épphogy a földre helyeztem, Justin a csuklómnál fogva visszarántott. Féloldalasan ültem az ülésen, lábaim súrolták a földet.
-Mondtam, hogy nem mész sehova.
Hangjába bele remegtem.
-Majd meglátjuk.
Jobb kezemmel célba vettem a férfiasságát, ugyanis a bal csuklómat szorította. Amilyen erősen csak tudtam, ököllel a célzott helyre ütöttem. A csuklóm szorításából először csak engedett, majd keserves arccal mindkét kezével a fájlalt helyre kapott. Remegő lábakkal szálltam ki a járműből, kezemben a kulccsal. Az autót lezártam, biztosítva ezzel, hogy nem rohan utánam, és nem követ az autóval. Magassarkú cipőmet kézbe vettem, úgy rohantam el a környékről. Fogalmam sem volt, hogy hol vagyok, vagy hogy merre menjek. Csak a kövesút mentén haladtam olyan gyorsan, amennyire csak bírtam. Ahogy egyre csak futottam, sikerült ismerős helyre tévednem. Sötét volt, hideg, ráadásul egyedül is voltam. Nem tudtam pontosan merre menjek, bár már biztos voltam benne, hogy a városban vagyok. Egyenesen gyalogoltam, miközben a talpamat különböző kavicsok és ki tudja még mik sértették fel. Egyik kezemben a cipőt szorongattam idegesen, míg  másikban a kulcscsomót. Minden apróbb kavicsra lépésnél erősebben markoltam mindkét dolgot, és halkan felszisszentem a gyenge fájdalomra. A körülbelül 20 perces bolyongás meghozta az eredményét. Eljutottam abba az utcába, amelyikben a nagyiék laktak. Kicsit megkönnyebbültem. Az autóban sokkal rövidebbnek tűnt az út, hiába rohantam. Innen már tudtam, hogy merre van Harry nagymamájának a háza. Lassítottam kicsit a tempómon, mert már nagyon elfáradtam. Már nem voltam annyira ideges, de még mindig nem nyugodtam meg, és szerintem nem is fogok egészen addig, míg meg nem bizonyosodok arról, hogy ezt a tetűládát nem látom többé. Mire haza értem Harry nagymamája már valószínűleg aludt, ezért halkan osontam fel a szobámba. Mivel alszik, nem fogja tudni mikor értem haza, így mondhatom azt, hogy végig maradtam a bálon. Nem akarok hazudni sem neki, sem Annek, de muszáj. Azt kell hinniük, hogy a bálon voltam, ezzel örömet tudok csalni az arcukra. Nem akartam, hogy aggódjanak értem. Az ilyet nagyon utáltam. Felmentem a szobámba, majd a cipőt egyből az ágyam mellé dobtam. Leültem, majd az ölembe húzva szemügyre vettem először a bal, majd a jobb talpamat. Koszos volt, néhol csak apróbb hegek, de volt, hogy helyenként vérzett is, de csak nagyon gyengén. Pizsamával a kezemben léptem az ajtómhoz, hogy a fürdőszobába mehessek. Ahogy kinyitottam az ajtót, Harry nagymamája állt velem szemben kérdő, és egyben aggódó arckifejezéssel. Kicsit megilletődtem, de egy mosolyt erőltettem magamra. Az, hogy ébren volt, megmagyarázza a bejárati ajtó nyitva maradását.
-Hogy-hogy nem a bálon vagy? - kérdezte némi csalódottsággal a hangjában, mégis aggódó tekintettel
-Öhh..hamar elfáradtunk, és valamivel elrontottam a gyomrom. - fogtam a hasam, és a hitelesség érdekében bevágtam egy grimaszt is
-Jajj, nehogy bajod legyen. - mondta ijedten - Pihenj csak, addig én főzök egy teát.
-Nem kérek, köszönöm. - utasítottam vissza - Megyek lefürdök, és alszok is.
-Rendben, drágám, de ha szükséged van valamire, vagy talán rosszul éreznéd magad, szólj azonnal. - kötötte a lelkemre
-Úgy lesz. - mosolyogtam biztatóan
Betrappoltam a fürdőbe, majd bő negyed óra múlva elkezdtem a pizsamámba öltözni. Aludni mentem volna, de nem tudtam. A zuhany frissítőleg hatott rám, kiverte az álmot a szememből. Úgy döntöttem mégiscsak iszok teát, és megnézem játszanak-e valami kedvemre valót a TV-ben. A tea főzés az emberek többségének rutin szerűen megy már kisujjból, és általánosságban véve nekem is, de a mai nap után meg sem lepődtem, amikor leforráztam a bal kézfejemet. Ahogy a forró víz a bőrömhöz ért, azonnal eldobtam magamtól mindent, ami akkor épp a kezem ügyében volt. Konkrétabban egy csésze, és a teás "kanna". A csésze apró darabokra tört, a kis fémből készült teás üvegcsének nem lett különösebb baja, csak a benne lévő folyadék ömlött a padlóra. A kezem leforrázott területéhez kaptam, majd a számhoz emeltem. Fújni kezdtem, ahogy csak tudtam. Leguggoltam, hogy felszedjem a nagyobb szilánk darabokat, és már az sem ért meglepetésként, amikor az egyik darab mélyen a bőröm alá hatolt. Szitkozódva léptem a mosogatóhoz, miközben a felsértett bőrfelületet fogtam. Eközben Harry nagymamája értetlen arckifejezéssel sétált le a lépcsőn, be a konyhába.
-Mi történt? - kérdezte rémülten
-Semmi, megoldom. Nyugodtan pihenjen, csak egy kis baleset.
-Kis baleset? - hitetlenkedett - Ömlik a kezedből a vér. - mondta elszörnyülködve
-Csak egy kis vágás, túlélem. - vontam vállat - A mai nap ez a legenyhébb szörnyűség. - mondtam halkabban
-Gyere, had kössem be. - lépett az egyik fiókhoz
-Nem kell, nem vészes. Már nem is vérzik. - ellenkeztem továbbra is
Nem hallgatott rám. Szó nélkül elővette a fiókból a kötszert, egy sebtapaszt, és az egyik szekrényből valami kenőcsöt is. Egy zsebkendőt tartott a csap alá, majd a vizes részét a vágáshoz nyomkodva letisztította, és bekente valami sárgás, vagy inkább barnás krémmel. Fertőtlenítő volt mindenbizonnyal. Kicsit csípte az érintett felületet, amire felszisszentem. Rátekerte a kötszert, majd egy sebtapasszal lerögzített. Ezután felálltam, hogy elpakoljak és feltakarítsam a teát, valamit a csésze darabokat, amik még mindig a földön hevertek. Kezembe fogtam a kötszert, és a krémet, mire Harry nagyija rosszalló tekintettel rám nézett.
-Majd elpakolok, te pihenj. - mondta ellent nem tűrő hangon
-De jól vagyok, nincs semmi bajom. - makacskodtam
-Menj, és pihenj.
A hangjában olyan mérhetetlen határozottság volt, hogy még meglepődtem. A hangja, és az arckifejezése arra késztetett, hogy hallgassak rá. Kérésének eleget téve a nappaliba vettem a irányt. Leültem, majd eszembe jutott, hogy a távirányító nincs a kezemben. Először körbe néztem, de a látó körömben nem volt. Nagyot sóhajtottam, majd felálltam és keresgélni kezdtem. A kanapé mögött találtam meg elterülve a keresett tárgyat, majd miután kézbe fogtam, visszaültem a helyemre. Bekapcsoltam a TV-t, és a létező összes csatornát végig nyomkodtam, de semmi nem volt, ami érdekelt volna. Szappanopera és focimeccsek ismétlései, rajzfilmek, valamint horror. Főző műsorok, híradók és egyéb olyan műsorok voltak, amik egy fikarcnyit sem keltették fel a figyelmem. Kikapcsoltam a TV-t, majd eszembe jutott, hogy Justin autójának a kulcsa a szobámban van. Felszaladtam, majd megkönnyebbültem, amikor megláttam az ágynak azon részén az említett tárgyat, amelyiken hagytam. Gyorsan kézbe fogtam, majd gondolkozni kezdtem, hogy hová is rejtsem. A fehérneműs fiókom bizonyosult a legmegfelelőbbnek, ott Harry nagymamája biztos, hogy nem fog kutakodni. Legalábbis remélem, hogy az engedélyem nélkül nem fogja feltúrni. Megkönnyebbülve mentem vissza a konyhába, majd végül csak egy pohár vizet ittam. Ezután utam ismét a nappaliba vezetett. Még mindig nem tudtam aludni. Majdnem tíz óra volt. Unatkoztam. Azon gondolkodtam, hogy vajon mi lehet most azzal a féreggel. Ott van még, ahol hagytam? De pontosan hol is van, az az ott? És Harryvel vajon mi van? Majdhogynem három hete nem beszéltünk telefonon. És mikor láttam? Több, mint fél éve. Megváltozott. Fürtjei lágyultak, már nem volt olyan göndör a haja. Magasabb is lett, de nem sokkal. Legalábbis amikor utoljára láttam. Rengeteg cikket olvastam róla, és róluk. Testének különböző részeit tetoválások díszítik. Hallottam hírét az egy éjszakás kalandjainak is. Sok mindenkivel hírbe hozták már azóta, hogy szakítottunk, de kiváncsi lennék rá, hogy kivel mi is történt valójában. Még az X-Faktoros idejükön megnéztem a videónaplóikat. Az elején nevettem, majd rendszerint sírtam, mert eszembe jutott, hogy mennyire hiányzik. Mennyire hiányoznak a pillantásai, a védelmező ölelései, és a forró, szenvedélyes csókjai. Fogalmam sem volt, hogy pontosan mit is érzek iránta jelen pillanatban. Szeretem még vajon úgy, mint akkor, amikor szakítottunk? Nem tudom, meglehet. Már nagyon rég nem beszéltünk, találkozni pedig még régebben találkoztunk. Ki tudja, ha újra látnám lehet úgy érezném, hogy szeretem őt, majd idővel kiderülne, hogy ez csak tévedés volt. Lehet rájönnék, hogy túlzott reakció volt, és csak az váltotta ki belőlem az érzést, hogy már rég nem láttam. Gondolkozásom közepette nagy sóhajok hagyták el ajkaimat. Úgy döntöttem megpróbálok aludni. Az órára néztem, már fél tizenegy volt. Felálltam, majd a szobámba mentem volna. Ekkor hallottam, hogy a bejárati ajtó lassan nyitódik. Féltem. Hirtelen azt hittem, hogy Justin az, ezért nem mentem közel, csak annyira, hogy éppen ellássak a bemerészkedő személyig. Nem tudtam mit kellene tennem a személy láttán. Ijedségem értetlenségbe, míg szigorú tekintetem mosolyba váltott. Ahogy becsukta maga után az ajtót, háttal állt nekem, de ahogy megfordult és megpillantott, ajkai mosolyra húzódtak, ami által megjelentek gödröcskéi. Legszívesebben a nyakába vetettem volna magam, de nem tettem. Ehelyett ledöbbenve állam előtte, földbe gyökerezett lábakkal.
-Harry?! - hitetlenkedtem