16.fejezet - Bizalom

Dobrý deň! Meghoztam a 16.részt. Igen, tudom, ez sokkal később jött, mint szokott, és mint ahogy azt én terveztem. Megírtam több, mint 8 spirál oldalt, és amikor feltöltöttem volna, hogy olvashassátok, elment az áram. Másnap késő délután visszajött, internet viszont nem volt. Ezért lementettem jegyzetbe, de csak most jött vissza a net. Remélem megértitek, és nem haragszotok. Nagyon örülök, hogy azóta, mióta nem jelentkeztem, 3 rendszeres olvasóval gyarapodtunk. Köszönöm nektek, imádlak titeket. Jó olvasást! :*

Elerie*

-Harry?! - döbbentem le
-Igen. Azt hiszem. - mondta kissé bizonytalanul, majd elnevette magát
-Tényleg te vagy az? - hitetlenkedtem továbbra is
-Kezdesz elbizonytalanítani a kérdéseiddel. - nevetett tovább
-Nem hittem, hogy jönni fogsz. Hiányoztál. - öleltem meg
Kezeimet a hátánál kulcsoltam össze, arcom a mellkasába fúrtam. Átölelt, majd bele puszilt a hajamba.
-Te is hiányoztál.
A gyomromban a pillangók feléledtek. Ahogy hozzám ért, testemet mérhetetlen melegség járta át. Nem akartam azzal törődni, hogy miért jött, vagy hogy meddig marad. Csak érezni akartam a közelségét.
-Nagyi már alszik? - törte meg a csendet
-Nem tudom. Lehet. - vontam vállat
Lassan elengedett de nem mozdultunk egymás közeléből. Alig fél lépésre álltunk egymás előtt. A köztünk lévő magasság tekintélyében fel kellett, hogy nézzek rá. Zöld szemei úgy csillogtak, ahogy azelőtt még sosem láttam, csak talán akkor, amikor először értek ajkai az enyémhez, én pedig viszonoztam. Kezeimet tenyerébe fogta, amik így eltűntek benne. Végig simított a bekötött felületen, majd puha ajkaihoz emelte, és egy puszit lehelt rá.
-Mi történt? - kérdezte a sértett felületet nézve
-Leforráztam magam. - mutattam a megégetett felületet - Eltörtem egy csészét, és ahogy a szilánkokat szedegettem, megvágtam az ujjam. A nagyid addig makacskodott, míg be nem köthette. - mondtam egy halvány mosollyal
-Jól vagy? - kérdezte aggódva
-Persze. - válaszoltam határozottan
-Legközelebb ne hagyd nyitva az ajtót. - mondta ellent nem tűrő hangon
-Ma már egy betörő lett volna a legkisebb bajom. - forgattam a szemem
-Miért? Mi történt?
Átsétáltunk a nappaliba. Leültünk egymás mellé, én pedig a karfának támasztottam a hátam, hogy a beszámolóm ideje alatt figyelembe vehessem a reakcióit. Ő a háttámlának dőlve kémlelte az arcom, majd az ölébe húzta a lábaimat. Ahogy kinyújtottam azokat, a térdemet fedő anyagot piszkálta, miközben figyelmesen fürkészte a tekintetem.
-Ma volt a bál a suliban. - kezdtem a legelején
-Elmentél?
-Mentem volna. - sóhajtottam nagyot - A mai nap katasztrofális volt. Elszakadt a ruhám, kitört a cipőm sarka, kétszer is megégettem a kezem, el is vágtam, de mindezek együtt sem értek fel a legnagyobb bajjal. Pontosabban a partneremmel.
-Nem egyedül mentél?
-Mentem volna inkább egyedül, mint Justinnal.-fintorogtam
-Justinnal?
Kezei ökölbe szorultak, gyönyörű zöld szemei elsötétültek. Állkapcsa megfeszült, mélyeket lélegzett.
-Nem történt semmi. - próbáltam nyugtatni
-De feltételezem tervében volt. - nézett rám, mire félve aprót bólintottam
-Hol van most? - kérdezte idegesen
-Fogalmam sincs. - mondtam bizonytalanul - Valami erdőféleségbe vitt. Nehezen megszöktem és ott hagytam.
-Csak kerüljön a kezeim közé a görény. - mondta dühösen
-Harry, ne csinálj vele semmit, kérlek. - néztem rá kérőn
-Miért ne? Nem fogom hagyni, hogy az a gyökér akár egy ujjal is hozzád érjen. - mondta szigorú tekintettel
-Békén fog hagyni. Vagyis nagyon remélem. Semmi értelme annak, ha megvered. Már egyszer megütötted, mégsem értél el vele semmit. - próbáltam meg lebeszélni róla
-Úgy tűnik nem tanult belőle. Nem tudod merre mentetek?
-Nem. Annyit tudok, hogy nem kanyarodott sokat. Rácsuktam az autóját, a kulcsok itt vannak nálam.
Lábaimat lassan elhúztam Harry öléből, majd rájuk tornáztam magam. Elindultam a szobám felé, majd hallottam, ahogy Harry lépeget utánam. Ahogy beléptünk, azonnal a fehérneműs fiókomhoz léptem, Harry pedig azzal szemben foglalt helyet, az ágyamon. Előkerestem a kulcsot, majd Harry felé fordultam, aki egy halvány mosollyal nézett rám, miután kicsit jobban szemügyre vette a fiókom tartalmát. Éreztem, ahogy elpirulok. Átadtam neki a kulcscsomót, majd gyorsan betoltam a fiókom.
-Imádom, hogy még mindig zavarba tudlak hozni. - mondta még mindig mosolyogva
-Meddig maradsz?
Kérdésemre kicsit elkomorodott, gyönyörű mosolya eltűnt az arcáról. Leültem mellé, ő pedig csak a tenyerében eltűnő kulcscsomóval játszadozott.
-Csak pár napra kaptunk kimenőt. - fordult felém - Holnap elmegyünk valahová? - terelte a témát
-Mire gondoltál? - kérdeztem izgatottan
-Nem tudom, amihez kedved van. - vont vállat - Elvihetnénk Hope-ot sétálni. Gemma nem hagyná, hogy elkényeztessem, így jobb, ha nem is látja, hogy mindent megadok neki, amit kér.
-Amiért sír. - javítottam ki
-Igen, igazad van. - nevette el magát
-De amúgy benne vagyok. Úgy is rég találkoztam már velük. - vontam vállat - Jövök egy perc.
Elszaladtam a mosdóba, és tényleg nem voltam bent 3-4 percnél többet. Viszont, mire kiértem, Harry eltűnt. Nem volt a szobámban, a nappaliban, és a ház egyetlen apró szegletében sem. Elment. Ebben a napban a legjobb dolog alig negyed óráig tartott, remek. Nagy sóhajjal feküdtem le, majd aludni próbáltam.

Reggel nagy nyöszörgések közepette fordultam egyik oldalamról a másikra, de a szemeimet nem voltam hajlandó kinyitni. Hallottam, ahogy nyílik a szobám ajtaja. Biztos voltam benne, hogy Harry nagymamamája az, hisz ki más lehetett volna? Az ablakom felé fordulva feküdtem, háttal így az ajtómnak. Rá vettem magam, hogy a szemeimet kinyissam, de még mindig nem mozdultam.
-Harry itt volt este. - mondtam a reggeli rekedtes hangomon, nem tudtam nem mosolyogni
A takaró az oldalamon volt, fedetlenül hagyva így a karomat. Hirtelen egy meleg kéz simított végig rajta, ebből már tudtam, hogy nem Harry nagymamája van mellettem. Ijedtemben kicsit összerezzentem, majd megfordultam
-Tudom, hogy itt voltam. - szólalt meg Harry
-Hová mentél?
-Csak anyához. - dörzsölte meg a szemét
-És miért nem szóltál?
-Nem tudom, csak elsiettem. Mire visszaértem már aludtál.
-Visszajöttél? - hökkentem meg
-Itt aludtam.
-Nem volt kényelmetlen a kanapé?
-Úgy értem itt. - mondta nevetve az ágyamra mutatva
-Komolyan? - hitetlenkedtem
-Baj? - kérdezte csalódott hangon
-Nem csak .. furcsa.
-Hívtam Gemmát, akár már most mehetünk Hope-ért. - mondta boldogan
-Oké, csak, ha nem gond, előtte felöltöznék rendesen.
-Most mondanám, hogy bánom, de akkor is felöltöznél. - mondta nevetve
-Bolond. - csaptam gyengén vállba - Justin kulcsait hová tetted?
-Az autómban van valahol. - vont vállat - Öltözz, és menjünk. -csattant fel
Boldogan kiment a szobámból, és a jó kedve engem is mosolygásra késztetett. A szekrényemhez léptem, majd miután kiválasztottam a ruhámat, felöltöztem. A hajamat összefogtam, majd lementem a nappaliba, Harryhez.
-Mehetünk? - kérdezte izgatottan
-Persze. - válaszoltam boldogan
Kezét a derekamra vezette, úgy mentünk ki az autóig. Az ajtót kinyitotta nekem, és a tegnap esti reakciómmal ellentétben, amivel Justint illettem, Harrynek egy mosollyal háláltam meg a tettét. Beszálltam a járműbe, és míg Harryt vártam, hogy ugyanígy tegyen, szemeimmel Justin kulcsait kerestem. Harry épphogy beindította az autót, kezeim a kesztyűtartóra tévedtek, de a különböző okmányi iratokon kívül nem találtam semmit.
-Keresel valamit? - nézett rám egy pillanatra Harry
-Justin kulcscsomóját. - ráncoltam össze a szemöldököm
-Ja, biztos valahol máshol hagytam. - vont vállat
Hazudott. Megdörzsölte a szemét, ezzel elárulva magát. Az idő során, amit vele töltöttem volt alkalmam kiismerni az ilyen apróságokat. Ugyanezt a mozdulatsort végezte, amikor a tegnap esti elrohanása felől érdeklődtem. Annak sem tulajdonítottam nagy figyelmet, ennek sem fogok egyenlőre. Majd később kifaggatom. Lassan megérkeztünk Gemmáékhoz, akik boldogan fogadtak minket. Harry azonnal ölbe kapta a már felöltöztetett apró lányt, és vigyorogva puszilgatni kezdte. Harry szinte azonnal el akart menni Hope-al, Gemma pedig, tekintve, hogy már elég rég találkozott az öccsével, szeretett volna beszélgetni vele.
-Ha visszajövünk beszélünk. - mondta sietősen Harry, majd elindult kifelé
-Mindig is oda volt a gyerekekért. - nevetett Gemma - Ne hagyd neki, hogy elkényeztesse. Tudom milyen egy gyerek közelében. - forgatta a szemét
-Megpróbálom visszafogni, de nem ígérek semmit. - helyeztem kezem a kilincsre
-Elerie?! - sürgetett Harry
-Jövök már, jövök! - szóltam neki vissza - Sziasztok.
-Szia. - köszöntek egyszerre
Harry után siettem, aki a járdán várt rám. Ahogy mellé léptem és elindultunk, az ölében édesen tájolódó Hope-ra néztem, majd rá mosolyogtam.
-Istenem, milyen aranyos. - jegyeztem meg az apró lányt nézve
-Ebből is látszik, hogy a rokonom. - mondta nagyképűen Harry, mire elnevettem magam
-Hová szándékozunk menni?
-Nem tudom. - vont vállat - Gondolom valami játszótér féleségre kéne egy gyerekkel.
-Tényleg anyukádnál voltál tegnap este? - váltottam témát
Nem bírtam tovább, tudni akartam, hogy hová ment. Arca elkomorult a kérdésem hallatán, tekintetét levette Hope-ról, majd maga elé bámult. Állkapcsa megfeszült, a levegőt úgy szívta magába, mintha elvennék előle. Szemét bal kezével megdörzsölte, ezzel jelezve számomra, hogy ismét hazudni készül.
-Hol máshol lettem volna? - felelt kérdéssel - Miért?
-Mert most is hazudsz. - néztem fel rá - Miért?
-Rendben, igazad van. Nem anyánál voltam, de megbeszélhetnénk ezt később?
-Miután megint szó nélkül lelépsz?
Rám nézett, tekintete szinte égetett, mégis álltam a sarat. Nézése arra késztetett, hogy megbánjam az előző cinikusan tett megjegyzésem, mégsem így történt. Nem éreztem, hogy kellene.
-Muszáj volt elmennem. - mondta hangjában némi dühvel
Nem kellett túl sok idő, míg egy játszótérnek nevezhető helyre értünk. Először a hintába ültettük Hope-ot. Én gyengén löktem őt előre, míg Harry épp olyan közel megállt előtte, hogy a lendítésem folyamán ne találjam el a hintával. Amikor Hope-ot a lehető legközelebb löktem hozzá, a szórakoztatása érdekében vicces arcokat vágott. Volt, hogy kancsított, néha pedig nyelvet öltött az apró lányra aki elemében volt, és kacagott a nagybátyján. Mindketten élvezték a dolgot, csak én nem tudtam mosolyogni. Végig azon gondolkodtam, hogy Harry hol járhatott az éjjel. Fogalmam sincs meddig időzhettem a gondolataimban, csak arra eszméltem fel, hogy már nem érinti a kezemet a hinta, hogy újabb lökést adhassak neki. Harry mellém lépett, kezét a vállamra helyezte, ezzel akarta tudatni, hogy megyünk. Amikor rá jött, hogy erre semmi szükség, mert előbb észre vettem őket, kezét Hope hátához emelte, ami talán kicsit lehetett nagyobb, mint Harry tenyere.
-Minden rendben? - kérdezte némi aggódás tükröző hangon
-Velem igen. - válaszoltam kicsit flegmán
-Ne csináld már ezt, kérlek. Mindent el fogok mondani, csak nem itt és nem most. - nézett rám szigorúan
-Bocs, hogy nem tudok úgy tenni, mintha nem érdekelne a dolog, és nem ezen kattognék egész nap. - csattantam fel
-Azt hiszem jobb, ha megyünk. - mondta sietősen
Léptei határozottak voltak, míg vissza nem értünk Gemmáékhoz. Miközben Gemma leöltöztette Hope-ot, és a járókájába helyezte, mi a nappaliban foglaltunk helyet Gemma vőlegényével, Tommal. Hope oda-vissza gurult a járókájában előttünk, amit nem tudtam mosoly nélkül figyelni.
-Nagyon hiperaktív. -nézett Hope-ra Gemma
-Igen, ezt valószínűleg tőled örökölte. - nevetett Harry
-Anya tudja már, hogy itt vagy?
-Beszéltem vele, de még nem volt időm átmenni hozzá. Az esküvő mikorra várható? - váltott témát Harry
-Már készülgetünk, csak szeretnénk előbb mindent nagyjából megtervezni. Majd csak utána tűzzük ki az idő pontot. - válaszolt ezúttal Tom
-És milyen a sztár élet? - kérdezte egy halvány mosollyal Gemma
-Hangos, de egyébként egész jó. - mondta hanyagul - Jó, hogy megismernek az utcán, meg minden, de azért hiányzik a régi életem is. - pillantott rám
A gyomrom összeszűkült, ismét éreztem azokat a fránya pillangókat. Zöld szemei igaz, csak pár másodperc erejéig időztek rajtam, elég volt ahhoz, hogy eszembe jussanak azok a napok, amiket együtt töltöttünk. Azok, amiket barátként, és azok, amiket egy párként éltünk meg. A pillantásai, a nevetése, a védelmező ölelései. Mindet érezni akartam ismét, mégsem ezek hiányoztak a legjobban. Leginkább azokat a szenvedélyes és végtelennek tűnő csókokat hiányoltam. Amikor rajtunk kívül nem létezett senki és semmi. Ismét túl sokáig fürödtem a gondolataim és az emlékeim tengerében. Csak arra lettem figyelmes, hogy a mellettem ülő Harry feláll és felém tornyosul, majd elsétál előttem. Ebből leszűrtem, hogy megyünk. Még pár percig gügyögött Hope-nak, majd kezet fogott Tommal, Gemmát pedig megölelte. Én vele ellentétben Tomot öleltem meg, míg Gemmától két puszival búcsúztam el.
-Még be kellene menni anyához. - mondta út közben Harry
-Harry, ne húzd már tovább az időt. - förmedtem rá - Elmondod és mehetsz.
Nagyot sóhajtott. Nem tetszett neki a válaszom, mégsem ellenkezett.

-Szóval? Mi történt? - támadtam le, amint haza értünk
-Menjünk fel a szobádba.
Bal kezét a derekamra vezette, úgy sétáltunk fel a lépcsőn. Már kicsit kezdett megijeszteni. Ahogy beértünk, gondosan bezárta maga után az ajtót. Leültem az ágyra és figyeltem, ahogy fel-le járkál előttem. Azon gondolkozott, hogy hogyan kellene közölnie velem a dolgot. Ideges volt. Elsötétült szemei szikrákat szórtak, a levegőt szaporán vette. Sohasem mondtam neki, de ez a Harry megijesztett. Ezért az oldaláért nem voltam odáig. Amikor megismertem egy aranyos és megértő srácnak tűnt, álmaimban sem gondoltam volna, hogy képes lenne akár légynek is ártani. És mégis. A szemem láttára ütött meg valakit.
-Nem fogsz neki örülni.
Mély, érdes hangja kicsit megijesztett, mert megint belemerültem a gondolataimba. Rá néztem, majd követve minden mozdulatát vártam, hogy folytassa.
-Gondoltam, de akkor is tudni akarom. - mondtam határozottan
-Utálni fogsz érte, de tudom hová vitt Justin. Egy régi kis út, amit már senki sem használ. Már egy kisebb erdő nőtt kö..
-Harry, a lényeget. - szóltam rá
Ebben nem változott. Még mindig hat féle képpen körbe magyarázta a dolgot, mielőtt közölte volna a lényeget.
-Azért kellett a kulcs, hogy elmehessek Justinért. - jelentette ki
-Mi? Ugye nem csináltál semmit? - kérdeztem rémülten
-Nem. - nyugtatott meg - Még nem.
-Mi az, hogy még nem?
-Beszélgettünk. - fejtette ki - Arra jutottunk, hogy leszervezünk egy meccset, és ha nyerek, leszáll rólad.
-És ha nem?
Harry elkomorult. Szemeit pár másodperc erejéig lehunyta, majd miután egy kiadós mennyiségű levegőt préselt ki ajkain, újra kinyitotta őket. Nem akarta elmondani, de tudnom kellett.
-Ellenkező esetben az övé vagy.